Egyrészt azért, mert nem arra vonatkozik, ami logikus lenne; a diszkóban történő balesetekre - amikkel viszont a "munkavédelem" foglalkozik. (Erről -az ugyancsak buta elnevezésű témáról- máshol.)
De főleg azért, mert azt sugallja, mintha a szórakozóhely vagy a disc jockey lenne a felelős a diszkóbalesetekért.
(A miséről hazatartó karambolját sem nevezik "templombaleset"-nek.)
Ám be kellett látnom, hogy a szalagcímekben gyakran használt diszkó jelző nem csak a divatossága, hanem az ehhez köthető balesetek, tragédiák sokasága miatt valóban indokolt volt; évente annyian haltak meg közlekedési balesetben a diszkóból távozva, amennyi egy átlagos magyar falú fiataljainak a száma!
Nem alaptalanul foglalkozott tehát a jelenséggel az Országos Baleset-megelőzési Bizottság, melynek tevékenységét a DJ képzésben is támogattuk.
A buli -és a DJ- célja az önfeledt szórakozás biztosítása, a közönség "felszabadítása" a hétköznapi kötöttségekből.
Ezt nem könnyű elérni.
Ám ha sikerül, elvárható tőle, hogy a csúcspontról visszazökkentse a fiatalokat a felelősségteljes valóságba, felhívva figyelmüket a közlekedési veszélyekre?!
A Közlekedéstudományi Intézet Rt. (KI Rt.) baleseti mély-elemzései nyomán kirajzolódik
a "tipikus diszkóbaleset"

hazafelé tartó 18 és 24 év közötti fiatalok karamboloznak, legtöbbször úgy, hogy sem másik gépjármű, sem gyalogos nincs a színen. Általában legalább négyen ülnek az autóban, bekötve senki nincs, és a kocsi a sebességhatárt messze túllépve kisodródik a kanyarban, esetleg előzés közben árokba, fának, oszlopnak csapódik, egy-két ember kirepül a szélvédőn. Rendszerint az elöl ülők halnak meg, függetlenül attól, hogy szériatartozék-e a légzsák. Az Auditól a Zastaváig minden típus előfordul.
(Részletes cikk itt: Diszkóbalesetek)
Kampány az 1990-es évek közepén:
"Diszkó-dosszié"-t adott ki 50.000 példányban az Országos Baleset-megelőzési Bizottság. Néhány oldal ebből:
BULLDÓZER - Lassan járj...
Nem tipikus diszkóbaleset, de súlyos tragédiával -és következményekkel- járt a WestBalkán-eset.
WestBalkán- 2011.01.15. R.I.P.
A diszkóbaleset kevésbé tragikus, de nem ritka esete:
✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘✘
Ma már nem diszkóbalesetről, és annak megelőzéséről, hanem bűnmegelőzésről van szó:
Itt vannak a rendőrség új, buliellenes spotjai
Három prevenciós spotot is bemutattak „A biztonságosabb Pécsért" elnevezésű bűnmegelőzési projekt záró rendezvényén Pécsett - közölte a rendőrség. A tanulságosnak szánt, aktuális alkotások bár fontos dologra, a nemi erőszak veszélyére hívják fel a figyelmet, hihetetlenül ostoba és hazug az üzenetük...Itt preventálhatsz>