FŐOLDAL

2014. dec. 13.

Cintula az életműdíjas életművész


Cintula az életműdíjas életművész 

Cintula (Keresztes Tibor) a magyar diszkótörténelem legidősebb, élő legendája.

Jókor született lemezmásoló, zeneterjesztő, dumagép, story-teller, disc jockey. 



Az „első 12” egyikeként vált hivatásos dj-vé, egy tipikusan cintulás produkcióval.
A magyar diszkótörténet első jelentős és reprezentatív eseményére megérkezve kölcsönkért egy kazettát, megkérdezte, hogy hova dughatom be, majd elkezdte bemutató-vizsgáját.
Lenyűgöző volt! Tökéletesen prezentálta a kor legfőbb igényének megfelelő lemezbemutató stílust.
Remek orgánum, laza, szórakoztató szöveg a zeneszámok között. Igen, akkor ez volt a mainstream, a közönség elvárása. Ennek próbált megfelelni a dj-k többsége is kisebb-nagyobb sikerrel.

 Szóval Cintula megkapta az „A” kategóriás disc jockey működési engedélyt – méghozzá a 001. számút. (Hogy miért övé lett az első, azt máshol bevallom!)

 Természetesen Cintula is benne volt a képzési- és vizsgarendszer kialakítását segítő csapatban, majd a vizsgabizottságban és a tanfolyami előadók sorában.

 Sokak számára emlékezetes lehet Cintula fáradtságot nem ismerő aktivitása –különösen az első, egyhetes, bentlakásos Dj táborokban.
Képes volt egész nap a büfé –soha nem üres- pultjánál állva nyomni a szöveget a folyamatosan cserélődő hallgatóságának.

 Később, amikor a tanfolyamok tematikája feszítettebb, tematikusabb lett, és az oktatók is szakosodtak, akkor az ilyen „konzultációkra” már nem volt lehetőség.
Ezért –és néhány több napos késése miatt- Cintula oktatói és vizsgabizottsági tevékenysége abbamaradt. (Hasonló okokból nélkülözte a rádió és tévé is.)

 Nem vitás; Cintula életművész – hatalmas fazon!

Viszont nem tudom felsorolni azokat a tényeket, tevékenységeket, produktumokat, amiket a hazai diszkó-szakma asztalára (pultjára) letett, amikért életműíjat kapott.
Segítene valaki összeírni?!


Néhány forrás az anyaggyűjtéshez:

38 ezer forint nyugdíjból él Cintula!

Cintula a Győr FM Rádióban! Vágatlan interjú  (Talán jobb lett volna megvágni!)


„Én mindenhova már jól mixelt szalaggal érkeztem” – ezzel a címmel idéz riportrészletet a „Nem erre baszik a magyar” (Riskó Géza: Diszkó ABCD könyvéből).

⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇

Cintula 70 éves!
Isten éltesse!