2014. nov. 20.

Vértes György fotóriporter

Vértes György élete, munkássága összeforrt a (rock)zene történetével; érdemes megismerni interjúból, videóból és fotókból!
A rock körül sok olyan ember dolgozik, akiknek személye kevésbé nyilvánvaló, mint azoké, akik a színpadon állnak. Technikusok, menedzserek, koncertszervezők és: a fotósok. 
Vértes György az egyik leghíresebb magyar rockfotós. Gyakorlatilag mindenkivel dolgozott, aki a 70-es, 80-as években számított idehaza. 
Képeit az is ismeri, aki nem is tudja, ki készítette őket.
Vértes György (Fotojás) interjú


SZERETTEM EZEKET AZ EMBEREKET” – VÉRTES GYÖRGY (FOTÓRECORDER)

Vértes György fotóriporter története videón:
A magyar beat és pop zenés meséjének főhőse a maga állította optikán keresztül figyelte a világot. Jó szeme volt, ezért mindent észrevett, apró rezdüléseket épp úgy, mint nagy és megismételhetetlen pillanatokat.
Rajongva rohant oda ahol a fontos dolgok történtek. Színházba, kiállításra, rockkoncertre.
És miközben eggyé vált a rock"n"roll-al, szinte észrevétlenül elrepült fél évszázad. A fotós pedig nézi a régi képeket, az örökifjú arcokat, és a barátokat, akik túl korán elmentek.


A magyar beat és pop zenés meséjének főhőse régi vágású vagány. Olyan, aki tudja mikor kell diszkréten hallgatni, mikor kell óvatosan kicsúsztatni a kézből a kamerát, mikor kell törölni a memóriából mindazt ami az előző éjjel történt. Nem beszél tehát, nem árul sokatmondó, leleplező képeket, nem pletykálkodik, csupán őrzi az emlékeit. Mert pontosan tudja a sztárok élete is olyan, mint a tojáshéj. Törékeny.
Vértes György története második rész: