FŐOLDAL

2015. jan. 29.

Filmek a DISCO-ról

Night Shift Documentary

színes, magyar dokumentumfilm, 2012

SanFranciscoBeat aka Profile25 (magyar DJ/producer) és SIX (visual artist) álmodta meg, a filmet, mely bemutatja a magyar elektronikus zenei életet, annak néhány fontosabb szereplőjét, a klubéletét és annak hátterét. Film arról, hogy hogyan illeszkedik az elektronikus zene a magyarországi kulturális szférába. A film bemutatja azokat a DJ-ket és producereket, akikkel a közönség hétről-hétre találkozik a klubokban, de mellettük olyan szereplők is bemutatkoznak, akik a háttérben azért dolgoznak, hogy az ezek a bulik létrejöjjenek: grafikusok, promoterek, bookerek, VJ-k. Ők azok, akiknek többnyire nem ismerjük az arcát, de nélkülük nem lenne jó és sikeres egy rendezvény.
Biztosan sokunknak eszébe jutott már az a kérdés, hogy hogyan választják ki a szervezők a bulik fellépőit, hogy hogyan figyelik a trendeket a DJk és promoterek, hogy aztán mindezt bemutassák a közönségnek. Mi zajlik a kulisszák mögött? A dokumentumfilm egy órájában teljes képet kaphatunk azokról a kulisszatitkokról, melyek mindig is érdekelték a nagyközönséget, hogy kik állnak az egyes szerveződések mögött, milyen kulturális értéket hivatottak képviselni, mennyire figyelik az aktuális trendeket és hol tart a magyar elektronikus zenei kultúra. Ilyen s hasonló kérdésekre kaphat választ a néző.





********************************************


Glitter - Ami fénylik

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 104 perc, 2001
főszereplő: Mariah Carey

Billie Frank tehetséges, fiatal énekes lány a nyolcvanas évek elején. Az állami gondozásban nevelkedett lánynak egyedül kell megállnia a helyét a kőkemény világban. Megbízható segítőtársat sajnos nem mindig könnyű találni. A tapasztalatlan Billie is rossz lóra tesz az ügyeskedő DJ Dice menedzserrel, aki százezer dollárért megveszi a lány kiadási jogait, de nem fizeti ki az összeget egykori producerének. Amikor a lány első kislemeze a slágerlisták élére tör, DJ Dice vérszemet kap és Billie tehetségét kihasználva kalandor módra egyre kényesebb ügyekbe rángatja bele kiválasztottját. Hála barátnőinek, Billie karrierjét mégsem töri derékba az ügyeskedő menedzser.

A film nem tartozik a vizuális kultúra mesterművei közé, de DJ "szakmai" szemmel nézve nagyon szórakoztató.
Érdemes lenne összeírni, hogy mennyi mindenhez ért a "jó" dj, aki persze sikeres és elismert...




********************************************

Titkos diszkó forradalom 


(The Secret Disco Revolution)

Színes, magyarul beszélő kanadai-német dokumentumfilm (2012)
A 70-es években Amerikában elindult egy új forradalom, amely megrengette a társadalmat és alapvetően megváltoztatta a szórakozási szokásokat: a DISCO. Jamie Kastner filmjében nyomon követhetjük, hogy mi vezetett lépésről-lépésre az új műfaj előre töréséhez, majd bukásához. A filmben megszólalnak többek között a DISCO olyan halhatatlanjai, mint Gloria Gaynor, a Village People, a Pointer Sisters, Robert "Kool" Bell a Kool & The Gang alapítója, vagy Niki Siano, a híres-hírhedt Studio 54 egykori DJ-je. Körítésképpen pedig a legnagyobb klasszikusok hangjai repítenek vissza minket a tükörgömbök, villanó padlók és fehér öltönyök világába...




********************************************

Disco - Spinning the Story (2005)

Put on your boogie shoes and get on up!

The 1970s musical scene was made considerably brighter when disco emerged, with underlit dancefloors, huge white flares, and some incredible new dance moves all combining to make one the decade's most memorable.


With dance music legend Gloria Gaynor as host, "Disco: Spinning the Story" takes a comprehensive look at the evolution of the 1970’s music and cultural phenomenon.


The film showcases new interviews with funk pioneer George Clinton, members of Chic, Village People, The Trammps, producer/songwriter Giorgio Moroder, hip-hop icon Kurtis Blow, remix legend Tom Moulton, "Disco: Step-by-Step"® producer, Marty Angelo and even Bob Weir of The Grateful Dead.

Plus there are vintage interview clips with Donna Summer, Harry Wayne "KC" Casey, and Studio 54 co-owner, the late Steve Rubell. Also included are highlights of explosive performances by some of disco’s finest including Donna Summer, KC & The Sunshine Band, Bee Gees, Chic, Trammps, Gloria Gaynor, Rose Royce, Labelle, Hues Corporation, Commodores, Blondie, Rod Stewart and Barry White. As well as artists who inspired and fostered the disco sound including vintage performances by Delfonics, Supremes, Temptations, James Brown, early Kool and the Gang, Harold Melvin and the Blue Notes and more. So put on your boogie shoes and get on up!
Starring:
Gloria Gaynor Nile Rodgers (Chic) Earl Young (The Trammps) Giorgio Moroder Thelma Houston George Clinton (Parliament-Funkadelic) Kurtis Blow Bob Weir (Grateful Dead) Ernie Isley (The Isley Brothers) Remix legend Tom Moulton Karen Lynn Gorney (actress, "Saturday Night Fever") Mike Chapman (producer of Blondie's smash hit, "Heart of Glass") Michael Paoletta (Billboard Dance Music columnist) Marty Angelo (creator of "Disco: Step-by-Step"® TV show) Brian Chin (Disco historian) David Wild (Contributing Editor, Rolling Stone Magazine) Rupert Perry (former President of Capitol Records) RuPaul
Songs Included:
"I Will Survive" Gloria Gaynor "Never Can Say Goodbye" Gloria Gaynor "Le Freak" Chic "Good Times" Chic "Get Down Tonight" KC and the Sunshine Band "Heart of Glass" Blondie "Hot Stuff" Donna Summer "Disco Inferno" The Trammps "Lady Marmalade" LaBelle "Don't Make Me Wait Too Long" Barry White "Rock the Boat" Hues Corporation "Car Wash" Rose Royce "Rock Your Baby" George McCrae


Egy alapos kritika:


A dokumentumfilmből részleletek találhatók a YouTube-on:




********************************************

Pump Up The Volume: The History of House Music 

Featuring

Mel Cheren (West End Records)

David DePino (Paradise Garage)

Larry Levan (DJ)

Paul Oakenfold (DJ)

Little Louie Vega (DJ)

Luis Santiago (Garage Regular)

Scott Smokin' Silz (The Hot Mix 5)

Vince Lawrence (DJ)

Frankie Knuckles (DJ)

Robert Williams (The Warehouse/The Muzic Box)

Farley 'Jackmaster' Funk (DJ)

Duane Buford

Jesse Saunders

Screamin' Rachel Cain (Warehouse Regular)

Chip E (Imports Etc)
Steve 'Silk' Hurley
Joe Smooth
Byron Stingily (Ten City)
Ron Hardy (DJ)
Marshall Jefferson
Andre Hatchett (Muzic Box Regular)
DJ Pierre
Derrick May (DJ)
Charles Matlock (Muzic Box Regular)



********************************************

Diszkópatkányok (A Night at the Roxbury)



A night at the roxbury.jpg



A Diszkópatkányok paródia azokról a bulikba járókról, akiknek egyetlen vágya, hogy bekerüljenek a legmenőbb disco csillogó világába.







Itt egy 10 órás (!) videó - de e helyett inkább nézd meg a filmet.



Directed byJohn Fortenberry
Produced byLorne Michaels
Amy Heckerling
Written byWill Ferrell
Chris Kattan
Steve Koren
StarringWill Ferrell
Chris Kattan
Molly Shannon
Loni Anderson
Dan Hedaya
Jennifer Coolidge
Music byDavid Kitay
CinematographyFrancis Kenny
Edited byJay Kamen
Production
company
Distributed byParamount Pictures
Release dates
  • October 2, 1998
Running time
82 minutes
CountryUnited States
LanguageEnglish
       

********************************************

Nesze neked, Pete Tong!

(It's All Gone Pete Tong)






Ez a film megérdemel egy külön, részletesebb ismertetést itt:


********************************************

Our Vinyl Weighs A Ton



All true hip hop fans will throw respectful hand signs after names such as J Dilla, Madlib and MF Doom. Names, that among other things are a part of the Stones Throw record label's colourful - and at times tragic - history.
Behind the record label we find the both eccentric and introverted initiator Peanut Butter Wolf, who in many ways is a unique character, who has always followed his heart and not his financial gut feelings.
The film jumps back and forth from the present, where even genre-eclectic names such as James Pants, Anika and Mayer Hawthorne are allowed to flourish, to the past and the hip hop heydays. We are shown never-before-seen footage, home videos and wise words from ultra-fanboys such as Beastie Boys, Ariel Pink, Common and Questlove, and, not least, a rarely seen speechless Kanye West, who spends one and a half minutes to try and describe the magic of the late genius J Dilla, but has to settle for a pretty XXX-rated - but oddly appropriate - metaphor.
The film unfolds exuberantly, among other things with animated sequences and cinematography that is just as smooth as Dâm-Funk himself, and is a sheer treasure for rap and beat enthusiasts. And compulsory viewing for anyone thinking of being a bold entrepreneur.

Az első 12 "A" kategóriás lemezbemutató

A DJ (lemezbemutató) tevékenység hivatalossá válásának egyik fontos eseménye volt az akkor már (1978) az élmezőnybe tartozók helyzetének rendezése.
Ők főleg a nagy rendezvényeken is közreműködő műsorvezetők voltak, akik erre érvényes ORI működési engedéllyel rendelkeztek, de dj-ként is dolgozhattak (az új rendelet megjelenéséig).
Ez a 13 fő -egyszeri lehetőségként- részt vehettek egy bemutató vizsgán, ahol reprezentálták azt a szintet, ami a legmagasabb fokú vizsgakövetelménynek lett beállítva.

Az esemény nem csak az ott fellépő, vizsgázó dj-ket, hanem az egész lemezbemutató közösséget érintette: a disc jockey tevékenység hivatalos elismerését, szakmának tekintését jelentette.
Ezt demonstrálta a meghívott  minisztériumi és más illetékes szervezetek vezetőinek jelenléte.

Az alábbi tartalmú levelet kapta -többek közt- a Kulturális Minisztérium, a Belkereskedelmi Minisztérium, az ORI, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és a Fővárosi Tanács vezetője, illetékese:
"Az OSZK igazgatósága 1978. október 9.-én 9 órától kezdődő időponttal az élvonalbeli és ORI konferanszié működési engedéllyel rendelkező lemezbemutatók fellépésével bemutató előadást rendez a Fővárosi Művelődési Házkörtermében.  
Az előadás egyben a fellépő lemezbemutatók minősítésére is szolgál. 
Erre a bemutatóra Önt tisztelettel meghívjuk és bizottsági tagként felkérjük.  
Gyimesi Ernő, igazgató"

Ez annak a levélnek a másolata, amit az érintett lemezbemutatók kaptak: 


(lakcímek kitakarva)



A 13  "konferanszié" a kötetlen bemutató vizsga alapján -egy kivételével-
hivatalosan, elsőként kapta meg a lemezbemutatói működési engedélyt:


  1. Arató András, 
  2. B. Tóth László, 
  3. Baráz Miklós, 
  4. Cintula (Keresztes Tíbor), 
  5. D. Molnár György, 
  6. Danyi Attila, 
  7. Dévényi Tíbor, 
  8. Éliás Gyula, 
  9. Fehér Miklós, 
  10. Gazdag György, 
  11. Ladányi Tíbor, 
  12. Liszeczky László. 



2015. jan. 21.

A DJ (lemezbemutató) tevékenység hivatalossá válása Magyarországon

A diszkónak, lemezbemutatásnak természetesen voltak előzményei, de a tömeges, országos elterjedésére a tevékenység hivatalossá tétele adott lehetőséget.

1978. július 01. hatályba lépett a kulturális miniszter 2/1978 sz. rendelete, melynek lényege:

„A rendező szerv a lemezműsoros előadáson díjazás mellett csak olyan lemezbemutatót foglalkoztathat, aki az OSZK által kiadott működési engedéllyel rendelkezik. 
Működési engedélyt az OSZK csak annak adhat ki, aki az általa erre a célra szervezett vizsgát sikerrel letette.”


A disc jockey tevékenység szakmának lett minősítve, ennek minden jogosultságával és kötelezettségével.

Ez a rendelet 36 éve íródott, és évtizedekre meghatározta, keretet adott a "magyar diszkó" kibontakozásának, fejlődésének.

Mit jelentett ez abban a korszakban, (amikor a közveszélyes munkakerülés, a munkakönyv, és hasonló fogalmak nem szorultak magyarázatra)?
Segített, vagy hátráltatott?
Lett volna akkor a jobb megoldás?
Mit jelenthet/ne ez ma annak a fiatal DJ-nek, akinek mindezekről fogalma sincs - de szeretne dj-ként dolgozni, és abból megélni?


A rendelet tehát új és sürgető feladatok elé állította az OSZK-t, melyek megoldása igen nagy felelősséget rótt intézményünkre.
Olyan terület elvi- és gyakorlati irányítását kellett kidolgozni, megszervezni, mely az elmúlt években éppen szervezetlenségéről, ellentmondásairól és gyakran vitatható színvonaláról volt nevezetes. Ugyanakkor az is tény, hogy a disco (mint zene és szórakozási forma) iránti igény – elsősorban a fiatalok körében – igen nagy, és megdőlt az a nézet, mely szerint a disco csak rövid életű divatirányzat.
Munkánkban tehát az eddig kialakult helyzetet a jelen követelményeit és a jövőben elérendő célokat egyaránt figyelembe kellett venni.

A rendelet megjelenése (június) és a hatályba lépése (július 1.) közötti rövid idő alatt először biztosítanunk kellett, hogy az első vizsgákig is legálisan „szólhasson” a disco. Erre csak egy kompromisszumos, időnyerő lehetőség volt: adminisztratív úton adtunk ki közel 1000 -egy évig, illetve a vizsgáig érvényes- ideiglenes működési engedélyt (LIME), melyek birtokában és közvetítés alapján lemezbemutatói tevékenységet lehetett végezni.

Ezzel párhuzamosan megkezdtük a vizsga feltételeinek, követelményeinek és lebonyolítási rendszerének a kidolgozását.
Kértük, meghallgattuk és figyelembe vettük a már akkor népszerű műsorvezetők, lemezbemutatók véleményét. Továbbá a vizsgabizottságban is számítottunk a részvételükre, ám ennek a legmagasabb szintű szakmai képesítés ("A" kategória) volt a feltétele.
A megoldás a következő volt:
Az élmezőnybe főleg a nagy rendezvényeken is közreműködő műsorvezetők tartoztak, akik erre érvényes ORI működési engedéllyel rendelkeztek, de dj-ként is dolgozhattak (az új rendelet megjelenéséig).
Ők 13-an -egyszeri lehetőségként- lettek meghívva egy bemutató vizsgára. Ezen reprezentálták azt a szintet, ami a legmagasabb fokú vizsgakövetelménynek lett beállítva, és ez alapján 12-en hivatalosan, elsőként megkapták az "A" kategóriás működési engedélyt.
Az esemény részletei itt olvashatók: Az első 12 "A" kategóriás lemezbemutató

Ez 1978. október 9.-én volt.
Az első kategóriaszerző vizsgára 1978. novemberében került sor; bőven volt felkészülni valója vizsgázónak és vizsgáztatónak egyaránt.

2015. jan. 20.

Szövegelés (és zene)

(Az alábbiakban csak disc jockey szempontból foglalkozunk a beszéd illetve a szöveg szerepével, fontosságával.)

A Dj-k egyik legfontosabb munkaeszközének, a dalok, zeneszámok fontos része a dalszöveg.
Tartalmi, hangulati, ritmikai jellemzői főleg a fel/le/rá/konferálás és a mixelés szempontból jelentősek.
Az idegen nyelvű –zömében angol- szövegek megértéséhez természetesen nyelvismeret, az előadók nevének és a számok címének konferálásához helyes kiejtés szükséges.
Szégyenteljes hiba például egy háborúellenes dalt szerelmi vallomásnak értelmezni, vagy a refrénben többször énekelt címet rosszul konferálni.
A kategória vizsgákon az angol nyelvismeret követelmény volt.


Mellesleg egy zenei érdekesség: több ezer dalszöveg elemzése alapján pontosan megtudható, hogy az egyes zenei műfajokban mely testrészek milyen gyakorisággal szerepelnek.


Az, hogy a DJ nyelvhelyesen tudjon magyarul beszélni, alapvető követelmény – kellene, hogy legyen.
A disc jockey tanfolyamokon beszédtechnikai útmutatót, és személyre szóló tanácsokat kaptak a részvevők (Montágh Imrétől és Kisházy Gergelytől is).

Három-négy évtizeddel ezelőtt -a hazai diszkó kezdeti, szövegelős időszakában- vidéken jóval többen beszéltek tájszólással. Ez különösen a távoli diszkó-táborokban (például Nyíregyházán) volt jellemző. Sajátságos, ízes-hangulatos bemutatóknak lehettünk tanúi, melyek szakmai szempontból nagyon jók voltak. Tájszólása miatt senki nem került hátrányba a vizsgákon. Ezek a fiatalok remek bulikat vezettek a környező falvakban, településeken és népszerűségük vetekedett a pesti „nagy nevekkel”.
________________________________________

Napjainkban főleg rádióban, de korábban bulik közben, azok részeként gyakran volt vendég(fellépő), akivel a DJ beszélgetet, vagy vetélkedőt, játékot vezetett. Ennek egyik legjobb példája az Arató diszkó - Arató és barátai.
Dévényi Tibornak vendégeket sem kellett hívnia: paródiával idézte fel őket.

A disc jockey –mint házigazda- tájékoztatta a közönséget minden (váratlan) eseményről, és esetleges balhés-, vagy vészhelyzetben is kellett hallatnia a szavát.
Olyan dj-k és szórakozóhelyek is voltak, ahol egyszerűen megoldották a „diszkóbalesetek” megelőzését is.
________________________________________

Rádiós DJ szöveg nélkül nem létezik!
Ebben a (tév)hitben éltem, de meg kell tapasztalnom nap mint nap, hogy tévedtem.
Döbbenetes szélsőségek hallhatók a zenés adókon; minden szempontból alkalmatlan öntelt antitalentumok dadogása mocskolhatja be az étert, semmibe véve a hallgatókat és megalázva az igazi „műsorvezető-dj”-ket.
De erről majd máshol…
________________________________________

2015. jan. 9.

Fail, fake - kudarc, tévedés, vagy csalás, átverés = suck, szívás - ciki


Tévedni emberi dolog. Csalni is!
Mindkettő ciki, mégis nagy különbség van köztük.
A tévedés, hibázás véletlen, a csalás, átverés szándékos.

A technika fejlődésével, a disco "automatizálásával", megváltoztak a szakmai kritériumok és a morál is. A látvány gyakran fontosabb mint a tudás. Nem véletlen, hogy a "látvány-disco" produkálásához pózolás, látszat-tudás és -tevékenység, azaz átverés is párosul.

A "mindenki lehet DJ" szlogen -ami jogilag igaz, de szakmailag nem- a gyengéket erősíti:
It’s important to remember the definition of a Disc Jockey, a person who selects and plays recorded music for an audience; therefore almost anyone can be a DJ so get out there and play some music!
https://www.daysoftheyear.com/days/disc-jockey-day/

Nem véletlenül  találkozhatunk egyre 
gyakrabban az alábbi szavakkal:
Fake = hamis (nem valódi) - tudatos csalás, kamu, átverés 
Fail =  kudarc, vereség 
Suck = ciki, szívás
Aktuális kifejezések:
Button pusher = gombnyomogató 
Traktor factor = utalás a digitális DJ X Factor-ra

Néhány "dokumentum" a számtalan közül:

A DJ-k huncutságai kapcsán meg kell emlékeznünk azokról, akik a közönség átverését kezdték: az énekesek, akik a playback-kel azt a látszatot keltették, mintha élőben énekelnének - pedig csak tátogtak (lip sync).
Ez a módszer nagyon elterjedt és hatalmas botrányba torkollott: a Milli Vanilli  együttestől 1990-ben visszavonták a Grammy-díjat, mert nem ők énekeltek a felvételeken.

Milli Vanilli Didn't Sing : Milli Vanilli's Rob Pilatus admitted Thursday in Los Angeles that neither he nor partner Fab Morvan sang a note on the duo's multimillion-selling 1988 album "Girl You Know It's True."


Ezen a 2008-ban készült fotón a diszkózás egy speciális módja, az unplugged látható, ami akkor a "DJing Milli Vanilli-style" nevet kapta.

Gaspard Augé is controlling a MIDI controller that’s not plugged in!


Dj Fail Compilation of 2014.
(David Guetta , Tiesto , Paris Hilton , Steve Aoki , Deadmau5)






◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙◙


Az elektronikus tánczene hét legkeresettebb bűnözője - állítólag:











<!--more-->

A "Disco sucks" kifejezés egy olyan disco-történeti eseményre utal, mely nem csak a szakmát, de az egész szórakoztatóipart megrengette!

2015. jan. 6.

DJ "népszámlálás": felmérés, statisztika


The World’s Biggest Digital DJ Survey



A disc jockey-k eddigi legnagyobb felmérése készült el 2014 végén!
A "Global Digital DJ Census" több, mint 200 országból közel 8000 DJ sokrétű adatait dolgozta fel, és ezzel egyedülálló betekintésre és következtetések levonására ad lehetőséget.

Az önkéntes adatszolgáltatók minden réteget képviseltek (18 év alatti és 55+, férfi és nő, party, mobile/wedding, lounge/bar/pub, club resident, DJ/producer..., bedroom és profi, ...).

A főbb adatok az alábbi videón és a grafikonokon böngészhetők:


















2015. jan. 5.

Dallos - Funky Sensation Party

Az alábbi video legalább három emléket idéz fel: a (funky)zenét, a Fortuna discot, és Dallos Viktort.

A magyar disco-történet élő legendája Dallos Viktor. Az ilyen fazonokra szokták mondani, hogy ha nem lenne, ki kellene találni! Viktor személyisége és DJ-stílusa egyaránt egyéni.

Zenei érzékéhez hatalmas szorgalom párosult. Ő valósította meg elsőként a remekül felépített, kidolgozott és bemutatott disco "műsort", melyben a zene - szöveg - scratch - előadásmód olyan összhangban van, hogy azt tanítani lehetne.

Tanította is. A kezdeti évek DJ tanfolyamainak, táborainak egyik élményszámba menő bemutatója és "előadása" országszerte hatalmas sikert aratott. (A vizsgára készülők lelkesedését növelte, önértékelésüket csökkentette.)
Ez a felvétel bizonyítja, hogy Viktor hű maradt önmagához - és "alkalmi szeretőjéhez" is.




2015. jan. 2.

Nincs kérés!

A DJk véleménye megoszlik abban, hogy a műsoruk felépítésében, illetve a zeneválasztásban mennyire veszik figyelembe a közönség kívánságait.
Az egyik szerint "a közönséget ki kell szolgálni", a másik eleve elutasítja, hogy beleszóljanak a munkájába.
Van aki imádja, ha odamennek hozzá, van aki minden közeledést elhárít; "az én pultom az én váram"- véli.

Az alábbi kérések, kérdések, helyzetek próbára teszik a DJk türelmét, tűrőképességét:



Önmagában az, hogy beleszólnak a műsorodba, a munkádba azért is furcsa és zavaró, mert ez más szakmákban nem szokás - mondja mérgesen (és keményebb szavakkal) Abe aka DJEvillincoln:



Az is gyakori, hogy olyan számot kérnek, aminek nem tudják a címét, de eldúdolják (vagy születésnapi dalként kérik az "In Da Club"-ot).
Ezen már teljesen bepörög Abe:



11 Things not to say the DJ




Néhány -a témához kapcsolódó- illusztráció:


















A belépőjegy zeneszámok kérésére is jogosított:



**  **  **  **  **  **  **  **  **  **  **

Nincs mell, nincs kérés

Ezzel a címmel jelent meg az a könyv, mely a DJ-khez, bulik alatt írásban "benyújtott" kérések, kívánságok, megjegyzések egyedülálló gyűjteményét tartalmazza. 



"NO BREASTS NO REQUESTS"

Notes from DJ Booths Around the Globe

NOTES & SIGNS FOUND AROUND THE DJ BOOTH

***THE BOOK***

"No Breasts No Requests" is a collection of hilarious requests, notes and signs found in DJ booths all over the world, based on the popular blog...






Előfordult már, hogy a kérés teljesítésének elutasítása tragédiával végződött: Nem játszod a zeném - lelőlek!