Volt egyszer egy
Országos Szórakoztatózenei Központ
Az OSZK -tudomásom szerint- most is létezik, de az alábbiakban az általam ismert -és főleg a discoval kapcsolatos- múltját kezdem felidézni.
Az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) 1960-ban létrehozott intézmény.
Feladata a szórakoztató zenészek, énekesek (később lemezbemutatók és táncosok) képzése, vizsgáztatása (minősítése), működési engedélyük kiadása valamint munkahelyre történő közvetítése volt.
Hatáskörébe elsősorban a vendéglátóiparban, művelődési házakban, zenés-táncos (alkalmi) rendezvényeken fellépő, dolgozó művészek tartoztak.
Az OSZK a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének illetve a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) intézményeként a –gyakran változó nevű- kulturális, művelődésügyi ágazathoz, minisztériumhoz tartozott.
Szervezete az egész országra kiterjedt:
A budapesti OSZK központból az Igazgatósága, és a központi egységek (bel-és külföldi közvetítés, engedélyügy, központi stúdió) irányították az országos hálózatot: a megyei kirendeltségeket, körzeti- és járási megbízottakat.
OSZK által kiadott működési engedéllyel 16 ezren rendelkeznek. Ők túlnyomó többségben zenészek, de köztük volt Magyarország 1000 lemezbemutatója is.
A központ helyileg a Gorkij, majd Városligeti fasor 38-ban, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének székházában volt (ahogy a legtöbb többi művészeti ágnak is).
A Központi Stúdió (Szófia u. 15.) helyiségeiben zajlott a zenészek tanrend szerinti hangszeres és elméleti képzése, a zenekari gyakorlatok valamint a tánczenészek – és a DJ-k- évenkénti kategória vizsgája.
A népi zenészek tanóráit és vizsgáit általában a Stúdió Rózsa Ferenc utcai egységében tartották.
A Központi Stúdiónak a legtöbb megyében voltak oktatási kirendeltségei.
Az országos stúdióhálózatában évente több ezren vettek részt hangszeres képzésen és továbbképzésen.
Az OSZK (és az MZTSZ) eredetileg tehát a pályára történő felkészítéstől a nyugdíjba menetelig minden szakmai és hivatalos ügyét intézte a hozzá tartozó zenészek.
Ebbe a közegbe, 15 ezer zenész mellé kerültek be -egyenrangú "kolléga"-ként 1978-ban a disc jockey-k.
Meggyőződésem, hogy a disco szakma és művészeti ág ilyen gyors "hivatalossá válása", kialakulása, és kedvező helyzete nagyrészt az OSZK jól működő szervezetének köszönhető.
folyt. köv. - de nem lesz happy end...
Az Országos Szórakoztatózenei Központ volt a DISCO-INFO kiadója.
Az OSZK és az MZTSZ biztosított hivatalos és anyagi hátteret a kiadványnak, hozzájárulva ezzel a lemezbemutatók képzéséhez.
Ez mindenképpen dicséretes, különösen úgy, hogy a tartalmába soha nem szóltak bele.
OSZK (Országos Szórakoztatózenei Központ)
Az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK), az MZTSZ önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti része. Az OSZK, mint munkaközvetítő szervezet, együttműködve az érintett szakszervezeti alapszervezetekkel, mindent megtesz a foglalkoztatás jogszerű, a szórakoztatózenészek érdekeinek leginkább megfelelő kialakításáért.Elérhetőség:
1068 Budapest, Városligeti fasor 38.
Telefon: 3211-120
Péter Miklós emlékére