A korai "lemezgazdák" ezért a dalokat lejátszották és elmondták róla, előadójáról a lényeges, érdekes tudnivalókat.
Tehát először a fő feladat a közönség által még nem ismert zenék, lemezek bemutatás volt szavakkal.
A "táncoltatás" csak később, e mellett vált szükségessé.
Kezdetben a zenék lejátszása legtöbbször egy vagy két orsós, majd kazettás magnóval történt.
A dalok kiválasztása, sorrendje egy magnó esetében már a szalagra történő felvételnél eldőlt. Mixelésre nincs lehetőség; az élőben elmondatott összekötőszöveg alatt kellett lehalkítani, vagy két dal között átúsztatni a zenéket.
A zenei repertoár attól függött, hogy ki milyen stílusú számokat akart (és tudott) beszerezni, átmásolni. (A minőség pedig attól, hogy közvetlenül lemezről, vagy már eleve másolt szalagról lett felvéve.)
A zenékre vonatkozó információk begyűjtése sem volt könnyű feladat.
Aki albumról másolt, az legalább a dalok címét, előadóját felírhatta, és a lemezborítóról több mindent megtudhatott (főleg, ha valamit kapizsgált angolul).
Fontos információ-forrás volt a DISCO-INFO; a rendszeresen megjelenő, magyar nyelvű "Segédanyag a hivatásos és amatőr lemezbemutatók képzéséhez, vizsgájához és munkájához”.
Az új zenéket néhány "nyugatról" sugárzott rádióműsorból lehetett még megismerni (pl. Szabad Európa, Radio Luxemburg, Radio Novi Sad).
Tehát mindenki szövegelt; keveset - sokat, jól, vagy gyengén, a zenével összhangban, vagy csak "ráolvasva".
Ennek a korszaknak is voltak kiemelkedő egyéniségei.
Forrás: Szövegelés (és zene)