FŐOLDAL

2015. márc. 24.

Gombnyomogatók


A technika fejlődése során a legtöbb munkafolyamat egyszerűsödött, akár olyan mértékben is, hogy egy gombnyomással elkészül a termék. Ez a tömegtermelésben rendkívül hasznos, ám a művészetek területén kevésbé tiszteletreméltó.
Egyes korszerű digitális eszközökkel, szoftverekkel (fényképezőgép, hangszer, stb.) tökéletesnek látszó, hallatszó produktumok állíthatók elő egy gombnyomással.
Tekinthető ez emberi, művészi alkotásnak - vagy legfeljebb reprodukciónak?

Zenészek vonatkozásában először a dobgépek és a billentyűs szintetizátorok elterjedése az "élő" zenében jelezte ezt a "gazdaságos" folyamatot.
A disc jockey munkájában kezdetben egyes szakmai elemek (pl. beatmatching, harmonic mixing) egyszerűsítése, majd szinte a teljes tevékenység gombnyomással történő elvégzése vált lehetővé.

Az utóbbi években -zenetörténelmi mértékben pillanatok alatt- alapvetően megváltozott az előadóművészet , illetve az élő szórakoztatás (előre programozott műsorral)  értelmezése.
Kialakult a "Fake DJ" illetve a "
Button pushing" fogalma és népes tábora. 

Egyes alkalmakkor a "gombnyomogatás" szükségszerű és indokolt - főleg a gigantikus elektronikus tánczenei (EDM) fesztiválokon.  Általában azonban megengedhetetlen.

Tény, hogy a kialakult helyzet DJ-szakmai és anyagi szempontból kérdéses, vitatható és kiválóan alkalmas ellentétek szítására, téves általánosításokra. 

A letisztulási folyamatnak már vannak halvány jelei, de még időszerű felidézni a problémát kirobbantó eseményeket, véleményeket.

A "robbantómester" Deadmau5 volt, akinek nem csak a neve, de az esze is egy egérre utal:




Deadmau5 a gombnyomogató szupersztár!
"ask me anything, but don’t expect wisdom"
Ez a mottója deadmau5 tumblr-oldalának.


Itt írta le 2012-ben "We all hit play" címmel azokat a -nem túl bölcs?- gondolatait, ami az egész szakmát felháborította, és máig tartó vitát indított el!
Néhány mondata:


...nem titok, hogy az EDM-ben a fellépők nem élő műsort adnak; we all hit play - azaz mindannyian a lejátszás gombot nyomjuk.
(Ebből alakult ki és vált ennek a kamu-dj-tevékenységnek a jelzőjévé a "Button Pushers"- gombnyomogató.)
i just roll up with a laptop and a midi controller and “select” tracks n hit a spacebar.  ableton syncs the shit up for me… so no beatmatching skill required.

A beatmatching egyébként is semmiség: már 3 évesen tudtam.

Mindazt amit én, vagy bármelyik DJ csinál,azt egy óra alatt meg lehet tanulni.
given about 1 hour of instruction, anyone with minimal knowledge of ableton and music tech in general could DO what im doing at a deadmau5 concert.

Ami igazán számít, az a stúdióban történik; producerként zenéket készíteni, kiadni és "élőben is eladni".
my “skills” and other PRODUCERS skills shine where it needs to shine… in the goddamned studio, and on the fucking releases. thats what counts… because this whole big “edm” is taking over fad, 

Mivel deadmau5 napjaink egyik legsikeresebb producere, ezért általánosító véleménye gyorsan bejárta a világot.
Felfokozta a nézeteltéréseket és az indulatokat a disc jockey - producer vitában!

Pedig ezt a két -nagymértékben különböző- művészeti területet, tevékenységet nem összemosni, hanem végre különválasztani kellene!

A  írásra reagálva, a témával kapcsolatban jó néhány (sztár)DJ is kifejtette véleményét:

A-Trak HeadshotA nemzetközi DJ-társadalom egyik elismert alakja -szalmai és véleményformáló szempontból egyaránt- a kanadai A-Trak nem késlekedett a válasszal:

Don't Push My Buttons

Hardwell egy rövid video-riportban nyilatkozott




FAKE DJ (DJ Sneak Mix) DJ Sneak szöveget írt és "szavalt" egy mixében, ami a "fake DJ"-k elleni küzdelem himnusza is lehetne:

A "túl sok gombról" gúnyos paródiák is készültek, mint pl. ez:
(érdemes végignézni!)

Great EDM trolls come a dime a dozen these days. Although most in the past have focused on the heavy drops and whether or not they are actually DJing, few have addressed the underlining issue: What are all the damn buttons for?
Norwegian comedians Kollektivet showcase their extensive knowledge of the how the DJ setup works by buying all the typical Midi controllers you might find and syncing them all together in one 4 minute long troll.
Awkward hand raises, incomplete drops and plenty of fist pumping make this a must watch. Check out the video below:




Magyarul ezt a cikket választom és ajánlom (más nincs is):

Gombnyomogatók vagy zenészek?


☺ ☺ ☺ ☺ ☺ ☺ ☺ ☺☺ ☺ ☺ ☺

Egy felvétel, melyeken látható, hogy minél nagyobb a buli, annál több "munkája" van a DJ-nek; egyedül nem is bírja!

(Az időnként megjelenő feliratok segítenek megfejteni az egyes munkafázisok jelentőségét.)
Laidback Luke, Steve Aoki és Sander van Doorn:




What DJs REALLY do

Or what they SHOULD be doing with their time, when they are not playing a pre-recorded set!

After the video of Laidback Luke, Steve Aoki, and Sander van Doorn from a festival went viral, where all 3 were "DJing" together, and Art Department criticized them for it, and someone made a similar video of them to a make them eat their words, I thought it would be fun to show people what DJs REALLY do, or what they SHOULD be doing instead of playing air guitar, twiddling knobs necessarily, or generally doing the same thing the crowd is doing but in the DJ booth.


☺ ☺ ☺ ☺ ☺ ☺ ☺ ☺☺ ☺ ☺ ☺

És íme a tökély:

a kamu kamuja!

A "művész" úgy tesz, mintha nyomná, tekergetné a gombokat - pedig hozzá sem ér!


BEST DJ EVER!!!
Posted by Bobina
on 2015. április 6.


Utóirat

Ahogy minden kategorizálás, úgy a „Button Pusher” sem egyértelmű.
Ahhoz, hogy valakit jogosan a gombnyomogató skatulyába tegyünk, ismernünk kell a pályafutását, tevékenységét, képességeit és tudását – pontosabban ezek hiányát.
Alapvetően másképp kell megítélni azt a DJ-t, aki a bulijaiban, clubokban rendszeresen megállja a helyét, mint azt, aki nem tudja „élőben”, rögtönözve, a pillanatnyi helyzethez, hangulathoz igazodva szórakoztatni, megtáncoltatni a közönséget.
Ha egy „igazi DJ” alkalmazkodik egy látványos műsor (EDM fesztivál) követelményeihez, ahol a komplex élmény érdekében minden hatáselem előkészített, „időkódolt”, és nincs lehetőség igazi élő produkcióra – az nem degradálható gombnyomogatónak.
(A helyzet hasonlatos a zenészek, énekesek playback-játékával kapcsolatos vitákhoz.)





Utóirat

Ahogy minden kategorizálás, úgy a „Button Pusher” sem egyértelmű.
Ahhoz, hogy valakit jogosan a gombnyomogató skatulyába tegyünk, ismernünk kell a pályafutását, tevékenységét, képességeit és tudását – pontosabban ezek hiányát.
Alapvetően másképp kell megítélni azt a DJ-t, aki a bulijaiban, clubokban rendszeresen megállja a helyét, mint azt, aki nem tudja „élőben”, rögtönözve, a pillanatnyi helyzethez, hangulathoz igazodva szórakoztatni, megtáncoltatni a közönséget.
Ha egy „igazi DJ” alkalmazkodik egy látványos műsor (EDM fesztivál) követelményeihez, ahol a komplex élmény érdekében minden hatáselem előkészített, „időkódolt”, és nincs lehetőség igazi élő produkcióra – az nem degradálható gombnyomogatónak.
(A helyzet hasonlatos a zenészek, énekesek playback-játékával kapcsolatos vitákhoz.)