FŐOLDAL

2017. aug. 20.

Mi kellett a "lemezlovagláshoz" - 30 évvel ezelőtt?!


Részlet a HiFi Mozaik 1987/1 számában megjelent „Lovasiskola” című riportjából.

Két és fél évvel ezelőtt egy új könnyűzenei magazint találtunk a postaládánkban, ezzel a különös címmel: Disco Info. Akkor nem tulajdonítottunk neki jelentőséget - ezek a popkiadványok hol feltűnnek, hol eltűnnek -, ámde a Disco Info azóta is rendíthetetlenül megjelenik, és tükröt mutat a könnyűzenei világnak, vagyis pontosan azt produkálja, amire mi nem vállalkozhatunk, noha Olvasóink rajtunk kérik számon. Igaz, a Disco Info nem szabályszerű, utcán terjesztett újság. Félhivatalos, "belső", de kívülállók számára is elérhető fóruma egy egész szakmának: a diszkózásnak. Szerkesztője, Hölzer Tamás a lemezlovasok "szakfelügyelője" is egyszemélyben (az engedélyügyi és közművelődési csoport vezetője az Országos Szórakoztatózenei Központban). Az alábbi interjúval tehát nemcsak egy érdekes és a mi programunkat kiegészítő - igaz, méregdrága - kiadványról tájékoztatjuk Olvasóinkat, hanem a hazai diszkó-iparágról is. DL.
Mi kell a lemezlovagláshoz?
Három dolog...

Pénz, pénz és pénz?

...nem, pénz csak az elsőhöz kell, a berendezéshez - habár,
gondolom, a HFM olvasói számára ez a legérdekesebb. Alapvető, hogy a
berendezés jól szóljon, márpedig Magyarországon tudomásom szerint nem
gyártanak komplett diszkó-berendezést. A diszkósnak tehát értenie kell
hozzá, hogy berendezését összeszedje és üzembe állítsa. A helyiség,
ahol dolgoznia kell, általában amúgysem zenehallgatásra való: rideg
falak vagy hodályok, esetleg kiskocsmák - nehéz behangosítani őket.
Tapasztalatom szerint a berendezés milyensége általában nem arányos a
hangminőséggel. Persze a készülékek minősége már eleve megszab egy
bizonyos korlátot, de gyakran előfordul, hogy a berendezés fényes, és
a hang mégis gyatra. Tény, hogy ma már egyre nagyobb értékű készülékek
szükségek, különösen, hogy nemcsak hangot kell produkálni, de
fényhatásokat is, és akkor már nem lehet megúszni 100 ezer forint
alatt. Megjegyzem, a diszkósok (meg a hifisták!) egy része éppen
műszaki oldalról keveredett erre a területre, és magával hozta a
technikai ismereteket. Előbb volt dolga a berendezéssel, és csak
azután a zenével. A másik dolog, illetve valójában az első, ami kell a
diszkózáshoz: a zenei anyag. Ez általában szalagról szól; a magyar
diszkósok többsége nem is annyira lemez-, mint inkább magnólovas - ez
magyar sajátosság.

A külkereskedelem nyelvén ezt úgy mondanák: devizát váltanak ki...

Persze. A lemezbemutatás gyökerei ugyan az ötvenes évekig nyúlnak
vissza, dehát akkor lemez alig volt, csak rádió. Meg a Mambó magnó
(amelyet előbb csak a zenekari szünetekben vittek fel a pódiumra).
Vagy a lemezkölcsönző a Rákóczi úton. Ma is igen kevés az olyan
diszkós, aki lemezről dolgozik. Habár ma már nálunk is vannak maszek
lemezboltok, szép számmal. Úgyhogy legalább a zenei anyag frissességét
illetően nem vagyunk elmaradva az angolszászoktól.
És a harmadik dolog, ami a lemezlovagláshoz kell?

Az ember. Ezt, sajnos, nem lehet megvásárolni a boltban. Ha a
vizsgákon szerzett benyomásaimból indulok ki, azt kell mondanom, hogy
nagyon kevés az olyan diszkós, akit a zeneszeretet hozott ide, nem
pedig...

A pénzszerzés lehetősége?

Ebben azért nem vagyok biztos.

Mi egyébről lehet még szó, a pénzen és a zenén kívül?

A diszkózás népszerű tevékenység. A fiatal embernek tetszik, hogy
ő itt a diszkós. De ez önmagában nem elég. Mindenekelőtt beszélni is
tudnia kell. Gátlásosságnak itt nincs helye. Más vizsgákon még el
lehet fogadni, hogy a jelölt egyébként jól tudja a fizikát vagy a
biológiát, csak éppen túlságosan izgul. De egy diszkós a vizsgán sem
lehet izgulós.

Vagy legalábbis nem jobban, mint a színész a színpadon.

Pontosan. A visszahúzódó, szorongó, félénk alkat (a beszédhibásról
nem is beszélve) nem arat sikert, a közönségnek nincs türelme
megvárni, amíg a diszkós belelendül. És ez még csak pusztán alkati
követelmény. Ezenkívül legyen a diszkósnak egy bizonyos fokú általános
műveltsége, ismerje az angol kifejezéseket, rendelkezzék zenei,
illetve műszaki-technikai ismeretekkel, és végül azt is be kell
mutatnia a vizsgán, hogyan dolgozik a "pultnál", a jellegzetes
kétlemezjátszós berendezéssel.

Angolul mennyire kell tudnia?

Mi nem igazi nyelvtudást várunk el, csak annyit, hogy a diszkós
helyesen ejtse ki az idegen szavakat, elsősorban az előadók nevét és a
slágercímeket. Ez tehát a nyelvismeretnek éppen csak a minimuma. A
kategóriavizsgán sem várunk el többet, csak ott aki jobban szerepel,
tehát aki le tud fordítani dalszöveg-részleteket is, az több pontot
szerez, vagyis nagyobb az esélye, hogy magasabb kategóriába sorolják.
Persze, neki is több vizsgaszakaszon kell átmennie, és hiába tud
tökéletesen angolul, ha mondjuk a műszaki-technikai ismeretekből
megbukik.

Az ezer diszkósból hánynak van végleges, azaz kategóriavizsgája?
 
Körülbelül a felének. Egyébként a kategóriavizsga sem végleges,
ezt is meg kell újítani 5 évenként.

Mi függ attól, hogy alacsonyabb, avagy magasabb kategóriába
tartozik-e a diszkós?


A tekintélye, a presztízse. A jövedelme kevésbé.

Mennyi időnként rendeztek vizsgákat?

Kategóriavizsga évente van, ideiglenes engedélyért csaknem havonta
lehet vizsgázni.

A zsűri?

Lényegében A-kategóriás profik, továbbá az OSZK szakemberei. De
például az általános műveltség vizsgáját (amit inkább
ismeretfelmérésnek neveznék) évek óta a Fővárosi Pályaválasztási
Intézettel közösen tartjuk, erre a célra egy tesztmódszert is
kidolgoztattunk. Angolból is szakember bírálja el a jelentkezőket.

Eljön a diszkós a vizsgára, nem felel meg, elutasítjátok.
Megkérdezhetné: honnan kéne tudnia mindazt, amit elvártok tőle? (Azt
hiszem, rövidesen eljutunk a Disco Info-ig.)


Hát igen, amikor a miniszteri rendelet kijött, összeállítottuk a
vizsgakövetelményeket és leszögeztük, hogy mi a lényeg: a zene
bemutatása, szavakkal. És máris elkezdődtek a bajok. Képzelj el egy
fiatal, talpraesett srácot, sugárzik belőle, hogy "együtt van" a
zenével, kifejezetten jó benyomást kelt, és akkor egyszercsak vége a
zenének, és kiderül, hogy a közhelyeken kívül nincs semmi
mondanivalója. De miért nincs? Gyakran csak azért, mert az égvilágon
semmit sem tud a szóban forgó zenéről, a címén és az előadójának a
nevén kívül. Mert a többség kazettán kapja az anyagot, kiesik a
lemezborító mint információhordozó; a külföldi újságok drágák, nehéz
megszerezni őket, és persze azokban nem magyarul írnak, a képektől
pedig nem lesznek okosabbak a diszkósok.

Nem tudnátok felkészíteni őket?

Csak általában véve készíthetjük fel őket, javíthatjuk a
készségüket, de a műsoranyag napról-napra változik, azt nem lehet
megtanítani - csak egy rendszeresen megjelenő kiadványban írhatunk
róla.
*   *   *   *   *   *

A HiFi Magazin (HFM) több volt, mint egy "sajtótermék"!