2014. nov. 5.

A könnyűzenéről - könnyedén és tudományosan


A könnyűzene (light music) szóösszetétel azt sugallja, hogy olyan zenéről van szó, amit könnyű megkomponálni és/vagy előadni, pedig ez téves általánosítása és rossz elnevezése egy zenei műfajnak.

Ennek ellenére bekerült a hétköznapi szóhasználatba, és a zenei szakszavak közé is, de mindenki mást ért alatta.

Komolyzene: komolyan mondom, ez egy értelmetlen fogalom.
Ellentéte a komolytalan zene, ilyen pedig nincs.
Ha viszont a könnyűzenével kívánják szembeállítani, akkor miért nem "nehézzene"?
Talán, mert így sincs értelme.

Szórakoztató zene: a zene általában szórakoztató.
Létre sem jött volna, ha nem így lenne. Senki nem hallgatná, ha nem lenne számára szórakoztató.
Persze mindenkinek más jelenti a szórakozást a zenében is.
Van aki az operát éli át, más imádja, ha eksztázisba jön egy rockkoncerten.

Rengeteg ember számára a tánc és a zene elválaszthatatlanabb, mint a szó: tánczene.

Azok sincsenek kevesen, akik nem csak hallgatni, hanem játszani is szeretik a zenét.

Ugyanakkor tény, hogy kialakult, megszokottá vált a zene könnyű, szórakoztató, és komoly, klasszikusra történő pontatlan, félrevezető felosztása.


Ezeket a mondatokat több évtizeddel ezelőtt írtam. Azóta a "tánczene" alapvetően megváltozott.


*******************************************************************************************************************************************************************************

Mi az, hogy könnyűzene?

című könyvében Vedres Csaba a zenei műfajok új meghatározására tesz kísérletet.

A politika, a művészet, a kultúra világában olyan kétszáz éve létrejött fogalmakat használunk, amelyek mára kiüresedtek és/vagy egyszerűen nem fedik le az elmúlt évtizedek alatt létrejött új jelenségeket. Amikor manapság ezeket a fogalmakat kimondjuk, hozzátesszük, már nem pontosak, mégis kevés eltökélt szándék látszik arra, hogy ami ma valójában van, azt végre a nevén nevezzük.
(folytatás mno.hu)


*******************************************************************************************************************************************************************************

2001-ben készült egy magyar ismeretterjesztő film, melynek címe egy kérdés: 

Könnyűzene - könnyű zene?

A közel másfél évtizeddel ezelőtti ellentmondásokra kerestek választ:
Napjaink technicizált világában, a play-back és sokszor az élő zenét teljesen háttérbe szorító, furcsa popzenei kultúra útkeresésében joggal vetődik fel a kérdés szakmai és zenekedvelő körökben: hova lett az igényes, kulturált és valódi tehetséget, elhivatottságot tükröző könnyűzene? Valóban könnyű zene-e a könnyűzene? Mennyi munka, befektetett energia és pénz szükséges ma ahhoz, hogy valaki elismert legyen és közkedvelt? Kiből és milyen alapon lesz befutott, rajongott sztár és miben különbözik a magyar "könnyűzene-ipar" mondjuk az amerikaihoz képest? 
Mára a helyzet jelentősen változott: jóval több a kérdés, és már kevésbé keressük a válaszokat.

*******************************************************************************************************************************************************************************

A Magyar Tudományos Akadémia azonban meglepte a szkeptikusokat: ez év elején kétnapos zenetudományi konferencián foglalkozott a könnyűzenével:

Hogyan próbálta irányítani az állampárt a könnyűzenét a Kádár-korszakban? Vajon egy új nőideál megjelenésével magyarázható Zalatnay Sarolta egykori slágerének, a "Nem várok holnapig!"-nak a sikere? Milyen kapcsolat fűzi össze a cigányzenét a modern dzsesszel?  többek között e kérdésekre keresik a választ az  MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont által  "Könnyűzene  Könnyű zene? 

A szándék tiszteletreméltó. Megvalósítása és eredménye kétséges:
Az MTA zenetudósai botot ragadnak, és megpiszkálják vele a magyar popzenét